A Gnutelláról

 [egy GNU fejének képe] [ angol | francia | horvát | indonéz | japán | katalán | kínai (egyszerűsített) | kínai (hagyományos) | koreai | lengyel | magyar | portugál | román | spanyol ]

A „Gnutella” valójában nem GNU-szoftver, és abban sem lehetünk biztosak, hogy valójában szabad szoftver-e. Tulajdonképpen szerfelett nehéz bármilyen információt találni a programról. Lehet, hogy az eredeti fejlesztői azért választották ezt a nevet, mert úgy tervezték, hogy egy nap majd GNU-szoftver lesz, csak a munkaadójuk megsemmisítette a projektet. Úgy tűnik, hogy soha nem is bocsátották ki szabad szoftverként.

Számos olyan szabad szoftver program áll fejlesztés alatt, amelyeket úgy terveztek, hogy ugyanazt a protokollt használják, mint a Gnutella. Ilyenek például a gtk-gnutella, a gnut, a GnuJaTella és a gnucleus. Ezek egyike sem GNU-szoftver hivatalosan.

A Szabad Szoftver Alapítvány (Free Software Foundation) a szoftver másolásának és módosításának szabadságával törődik; a zenével nem foglalkozunk. Ennek ellenére van némi hasonlóság a szoftver másolásával, illetve a zenei felvételek másolásával kapcsolatos etikai kérdések között. Néhány cikk a filozófia könyvtárban a szoftvertől különböző dolgok másolására is vonatkozik. Szintén a tárgyhoz tartoznak még mások cikkei is.

Nem számít, hogy milyen típusú kiadott információ megosztásáról van szó, mi arra ösztönözzük az embereket, hogy utasítsák vissza a feltételezést, miszerint egy ember vagy egy cég természet adta joga lehet az, hogy megtiltsa az információ megosztását, és megszabhassa, hogyan használhatja fel a társadalom az információt. Még az amerikai jogrendszer is névlegesen elutasítja ezt az antiszociális elképzelést.


[ angol | francia | horvát | indonéz | japán | katalán | kínai (egyszerűsített) | kínai (hagyományos) | koreai | lengyel | magyar | portugál | román | spanyol ]

Visszatérés a GNU nyitólapjára.

Információk az FSF-fel és a GNU-val kapcsolatban, kérdések: gnu@gnu.org. Az FSF további elérhetőségei

A weblappal kapcsolatos észrevételeket a webmasters@www.gnu.org, az egyéb kérdéseket a gnu@gnu.org címen várjuk.

Copyright (C) 2000 Free Software Foundation, Inc., 59 Temple Place - Suite 330, Boston, MA 02111, USA

Fordította: Csillag Kristóf (fenwick@freemail.hu) és Patay Gergely (patay_g@born.phy.bme.hu)

A fordítást a www.gnu.org magyar fordítócsoportja tartja karban.

E cikk szó szerinti másolása és bármilyen médiában történő közzététele megengedett, feltéve, hogy ez a megjegyzés is benne marad.

Updated: $Date: 2003/02/25 03:31:47 $ $Author: csillag $